A mítosz, miszerint mindenkinek vannak férgei.

És ez így ment, már-már szabályosan, sűrű egymásutánban, két évfolyam lapszámain át, amíg a hiányos lapgyűjtemény végére értem. Az is észrevehető, hogy egy idő után már apadni látszik a lelkesült, kizárólagos érdeklődés a téma iránt, a kíváncsiság egyfajta keserűségbe, majd türelmetlen kétségbeesésbe fordult A lap szerkesztőinek pedig eszébe jut, hogy a háborún kívül egyéb emberi kérdések is vannak még a világon Másfajta könyveket emelek le a polcról.

Verseket olvasok, rég nem idézett költők bukkannak elő. Minden csupa újra felfedezés. Kérdés: milyen fajta háborús irodalmat is részesítsek előnyben? A csúcsokat? Az agyonidézett "slágereket"? És hogyan lehet egyáltalán regényekre kitérni?

Összeírom a szóba jöhető szerzőket. Közben körvonalazódik, bár még csak halványan, egy terve. Amit célzottan keresek, azt sokáig nem találom. Viszont akad más. Gyorsan belenyugszom: azt kell fölvenni a földről, a mítosz épp elém kerül Régi könyvek tolják magukat előtérbe - teli penésszel, porral.

De információval is! Gyakran köhögök, bedagad a torkom.

A náci korszak áldozatai: a náci faji ideológia

Mit lehessen tenni? Bennük van a "tudomány" Világméretű ez a jelenség is, akár a nagy háború.

Nem egy író ezek közül mostanig inkább csak egy név volt a számomra. Endre Károlyra például mostanáig legyintettem; őt pedig ténylegesen a nagy háború avatta költővé!

Első kötetében valójában az olasz harctérről írt versei dominálnak. De hol vannak e versek? Interjúi tanúsága szerint csak a legutoljára megjelent, ös válogatásban vállalja újra őket. Sokáig nem hisz bennük, a mítosz zöngeményeknek tartja valamennyit.

A Minótaurosz Története - Történelem \u0026 Mitológia

Ascaris terápia érti, mit "esznek" rajta az őt nyakra-főre dicsérő korifeus pályatársak. Már későn, a huszadik század hatvanas éveiben hajlandó csak reflektálni a témára, egy interjúban, akkor is a kérdező makacs érdeklődése az, ami válaszra provokálja: "Éreztem a szó potenciális hatalmát, azét, amely azért született ilyennek, mert volt mit hordoznia.

Anélkül, hogy tudtam volna, vagy akartam volna, az átélt történelem költője lettem, sajgó reflektálója annak a drámai pergőtáncnak, ami minden pillanatunkban mindnyájunkat a véres húscafatokra való szaggatás vízióiban forgatott.

Bár ez a harctéri költészet a fiatalon szörnyhalált halás tudatából mint személyi költészet hajtott ki, szükségszerűen magán viseli az egész feláldozott ifjú nemzedék közös sorsát s talán ez ad néki időtálló jelleget. S mégis, bevallom, magam is mostoha voltam ezzel a harctéren írt 42 versemmel - csaknem egy egész életen át mostoha. Első gyűjteményembe ben csak et vétettem fel belőlük, Kivétel nélkül mind a negyvenkettőt csak a mostani, Miért történt ez? Azért, mert sokáig azt hittem, hogy ezeknek a verseknek legnagyobb része még infantilis.

Bejelölések

Túlságosan zöld, éretlen gyereklélekből fakadtak. Hogy ezért van szükség gondos megválogatásukra. A mellőzött versekben épp az a megrendítő tragikum rejlett, mely specifikus volt a harctéren sínylődő generációmra nézve. Benn volt ezekben a versekben a lihegés a még ki nem élt élet után, benn volt a szégyenkezés a perditák szerelmére való rászorulás miatt, benn volt a gyerekes szilajság, túltelítettség, szűzies tisztaság tudatának etikája - mind, mind a kínok fájához való kikötöttség állapotában.

Ha kiütközik belőlük a serdületlenség, annál tragikusabb ezeknek a verseknek az alaphangja. Ezt még egy világháború sem tudta megcsinálni.

Fiatal újságírószimattal s kényelmetlenül kényelmes helyzetében transzponálta igaz poéták formáit s hangulatait. Természetesen elsősorban engem bányászott ki, de szerencsére a mítosz jó bányász Csak annyi ő, mint a háborús revük szerzői. Hadd éljen szegény, s ha hazakerül, hadd élhessen meg e szörnyű háborúból, mely annyiunk életét vette el, vagy tette tönkre.